Spingár Anita és Simon Márk kiállítása

Spingár Anita: Melankólia mint metafora / Simon Márk: Nem leszel felismerhető

Idén diplomázott hallgatóink kiállítása.

A RANDOM Galéria sok szeretettel meghívja Spingár Anita és Simon Márk közös kiállítására.

A kiállítást Gerhes Gábor képzőművész nyitja meg. A kiállítás október 17-ig látható változó nyitva tartással. . . . Spingár Anita: Melankólia mint metafora

Munkám a kapcsolati vákuum vizuális ábrázolására tesz kísérletet, melynek alapja egy tágabb kontextusba helyezett személyes állapot. Kapcsolati vákuum alatt azt az állapotot értem, ami az aszinkronitás következtében alakulhat ki a párkapcsolatban élők között. Az az állapot, amiben a semmi van jelen.

Felvetésem, hogy a minket körülvevő dolgok abban a halmazállapotban jelennek meg, amilyen hőfokon működnek. Ez a vákuum esetemben egy konkrét halmazállapotnak, a jégnek feleltethető meg. Vizuális megvalósítása, hogy a kapcsolathoz általam köthető, de elsősorban a férjem személyes tárgyait jégbe zárva rögzítem.

A kapcsolati vákuum épp olyan nehezen definiálható, parttalan fogalom, mint a melankólia. In-between, nincs ideje, mert végtelennek tűnik. A megoldhatatlanhoz hasonlatos, mert a hiány, ami jellemzi, nem megfogható. A Földényi F. László-féle (Földényi F., A melankólia dicsérete, 2018) folyamatos meghatározás alatt lévő melankólia-jelenség adta a munka értelmezési keretrendszerét. Egyrészt a melankólia magyarázza a kapcsolati vákuum képi ábrázolását, másrészt a 3 x 3-as zárt egységbe elrendezett 9 darab analóg fénykép a melankólia metaforája.

A sorozat 2022-ben készült a Budapesti Metropolitan Egyetem Fotográfia MA képzésén mint diplomamunka. . . . Simon Márk: Nem leszel felismerhető

A pszichológia által elkülönített érzékelés (szenzáció) és az észlelés (percepció) folyamatában első a jel felfogása. A fotográfia esetében a fény és a fénnyel láthatóvá tett, vagy létrehozott tartalom – melyet annak percepciós feldolgozása követ. A sorozat fókuszában a fotográfiai észlelés áll. Egy portrésorozaton keresztül tesz kísérletet arra, hogy a hagyományos kémiai alapú fotográfiai ábrázolás eszközével a leképezés és a percepció határait vizsgálja. A sorozat célja, hogy szereplői ne legyenek felismerhetők, azonosíthatók. Személytelenek, egyneműek legyenek. Inkább hasonlítsanak egymásra, mint önmagukra. Az ábrázolásnál nem maguk az alanyok érdekesek, csak a valós jelenlétük az, ami fontos. A szándékosan defókuszált portrék az újszülött tökéletlen látásképét szimulálják, a maga ártatlanságával, érintetlenségével. Az orvostudomány a csecsemők látását csak megközelítőleg tudja leírni, pontos, univerzális látásmodellje nincs, így a kiállított munka is csak egyfajta vizuális experimentum mindentől független látványvilágát kísérli megmutatni. A portrék a valós percepcióhoz közel álló, 1:1-es méretű életnagyságú leképezési aránnyal jöttek létre, egy épített, 40 x 50 cm méretű nyersanyag befogadására alkalmas ultra-nagyformátumú kamerával. A papírnegatívokról az előhívást követően kontaktmásolatok készültek, így nem volt szükség nagyításra, köztes lépcső beiktatására a medializációban. Az analóg technika sajátossága, a negatív-pozitív kép polaritása egyidejűleg jelenik meg az eredeti papírnegatívokból és azok kontaktmásolataiból összeálló képpárokon. A sorozat 2022-ben készült a Budapesti Metropolitan Egyetem Fotográfia MA képzésén mint diplomamunka.

A sorozat 2022-ben készült a Budapesti Metropolitan Egyetem Fotográfia MA képzésén mint diplomamunka.